Az 50% állami támogatás mindenkit megmozgatott. Nem véletlenül, hiszen általa egy 6 millió forintos beruházást, elméletileg mindössze 3 millió forintból is meg lehetne oldani. De valóban így van ez? Nézzünk kicsit a számok mögé.
Január óta az Otthonfelújítási támogatás keretén belül lehet gyűjteni a különböző felújítások számláit. A támogatásra jogosultaknak pedig az állam minden elköltött forint felét visszaadja. Ez a lehetőség olyan rohamot indított el a házfelújítások terén, hogy nem csak az építőanyagok, de a munkaerő terén is komoly hiány lépett fel. Ez a hiány pedig mind az anyagköltségeket, mind pedig a kivitelezési díjakat is drasztikusan megemelte. Olyan szinten, hogy erre már a kormány is felkapta a fejét. Ugyanis jelenleg úgy néz ki, hogy az 50%-os támogatás minden forintját elviszi az árnövekedés.
Az 50% támogatás egekbe emelte az árakat
Aki jelenleg építkezik, tetőt cserél vagy épp szigeteli a házát pontosan el tudja mondani, hogy az árnövekedés akár 50-70%-os is lehet. És még a magasabb ár sem garancia arra, hogy a vállalkozó időben megjelenik és kiváló minőségű munkát fog végezni. Általánossá váltak a több hónapos csúszások és korábban megállapodott árak utólagos növelése is.Így egyre többen gondolkodnak el azon, hogy miképpen tudnák az 50%-os támogatás összegét a leghatékonyabban elkölteni.
Változás a napelem rendszerek elszámolási módjában
Az Otthonfelújítási támogatás keretén belül napelem rendszerekre is igénybe lehet venni az 50%-os támogatást. Nagy rohamot is kellett kiállniuk a napelem telepítő cégeknek januártól. Ugyanis június 30-ig volt lehetőség szaldó elszámolást választani azoknak akik az 50% támogatást is szerették volna visszaigényelni.
Aztán június 30-án este mindez megváltozott. Eltörölték a szaldó elszámolásra vonatkozó korlátozást. Így aki az Otthonfelújítási támogatást veszi igénybe továbbra is szaldó elszámolásban maradhat. Ezáltal viszont hirtelen hihetetlenül kedvező feltételekkel lehet napelem rendszerhez jutni.
Az 50% támogatás hatékony felhasználása
Ráadásul a fent említett építőipari beruházásokkal ellentétben a napelem telepítő cégek többsége jelenleg kapacitás felesleggel rendelkezik. Így azonnal meg tudják kezdeni a munkát. A komoly verseny miatt a nagyobb cégek többsége, határidőre, kiváló minőségben dolgozik. És, ha mindez nem lenne elég a napelem rendszerek árában kb. 5-8% körüli növekedést lehet mindössze tapasztalni. Tehát az 50% támogatás itt érvényesül a legjobban. Az állami támogatás a napelem rendszereknél nem arról szól, hogy ugyanazt a terméket közel dupla áron kapjuk meg és annak a felét azért visszaadják.
Meddig tart még ez a lehetőség?
Nem tudni. A bruttó elszámolási mód bizonyosan bevezetésre kerül a támogatással létesülő napelem rendszereknél. Dátumról még nem hallani.
A korrekten dolgozó napelemes cégek többsége március-áprilistól már nem vállalt be támogatásos rendszert szaldó elszámolással. Akkor a kapacitás hiány és az energia szolgáltató cégek torlódásai miatt ez volt a helyes megoldás. Így sokan inkább bele sem vágtak a napelem rendszer telepítésbe.
Ők most kaptak egy újabb lehetőséget.
Ha ön is köztük volt, akkor itt a lehetőség.
Kérjen minden kötelezettségtől mentes ajánlatot szaktanácsadóinktól!