Egy olcsó napelem rendszer utóélete
2018-ban beindult az államilag támogatott 0%-os MFB Hitel, ami napelem rendszerekre is igénybe vehető volt. Erzsébet szeme is felcsillant a hírt olvasva, és neki is állt keresgélni az interneten. Bele is futott több napelemes cégbe, többtől ajánlatot is kért. A célja egy olcsó napelem rendszer volt. Eleinte csak ízlelgette az árakat, kereste az árban és minőségben is megfelelő rendszert.
Mind többet olvasgatva a témában végül arra jutott, hogy számára nem pusztán egy napelem rendszer kell. Szerette volna a fűtését is átállítani elektromosra, még pedig úgy, hogy az ahhoz szükséges energiát napelem rendszerrel állítsa elő. Mivel jó lett volna e két dolgot az MFB hitel keretein belül rendezni, egyszerűbbnek tűnt olyan céget választani, aki mindkét dologban otthon van.
Így viszont már erősen szűkült a kör, kevés napelemes cég vállalja az elektromos fűtési rendszer kialakítását is.
Erzsébet végül belefutott a szekszárdi Zsolt ajánlatába. Zsolt cége nem pusztán napelemes rendszerek telepítésével, de hőszivattyús és egyéb elektromos fűtési rendszerek kialakításával is foglalkozott.
Zsolt ajánlata igen kedvező volt. Közel 500.000 Ft-tal kért kevesebbet, mint az ismert, országos telepítő cégek. Ráadásul Zsolt vállalta egy elektromos kazán beszerzését és bekötését is.
Erzsébet végül meghozta a döntését, Zsolt és cége lett nála a kivitelező. Az MFB hitel intézése sikerrel le is zárult, már csak a kivitelezés volt vissza. Az első furcsaság az volt, hogy a 32 napelem panelt nem Zsolt hozta ki a telepítéskor, hanem egy nagyker szállította Erzsébet címére, mert így olcsóbb volt. De elfért a garázsban és Zsolt ígéretéhez híven pár napon belül meg is jelent és az embereivel, be is üzemelték a napelem rendszert és az elektromos kazánt is.
Megtörtént a készre jelentés, az MFB kifizette Zsoltot. Erzsébet pedig boldogan használta az új Vaillant kazánját és az olcsó napelem rendszerét. Barátai, ismerősei csodájára jártak az új, környezetbarát megoldásnak és közülük többen is úgy döntöttek, hogy Zsolt cégét bízzák meg saját rendszerük kiépítésére.
Erzsébet bebizonyította, hogy akár 10% önerővel is elérhető egy minőségi, de olcsó napelem rendszer.
Az első problémák az olcsó napelem rendszerrel
Teltek a hónapok. Aztán két év múlva gond lett a kazánnal. Erzsébet nem esett kétségbe, azonnal hívta a Vaillant szervizt. Itt viszont közölték vele, hogy adott kazán nem szerepel a rendszerükben, nem lett beregisztrálva. És mivel nem minősített Vaillant telepítő végezte az üzembe helyezést, így adott kazánra nem él a garancia.
Szerencsére kisebb gondról volt szó, így Erzsébet lenyelte a békát és állta a szerelés költségét.
Múlt az idő és nyilvánvaló lett, hogy a napelem rendszer éves teljesítménye nem fedezi a ház elektromos igényét. Sebaj – gondolta Erzsébet és telefont ragadott, hívta Zsoltot, aki meg is ígérte, hogy utánanéz a bővítési lehetőségeknek. Teltek a napok, de semmi nem történt. Erzsébet újra telefonált, mire Zsolt elnézést kért, mert az adott típusú plusz öt napelemet nem tudta beszerezni a szokásos német raktárból. De megígérte, hogy ráír egy holland disztribútorra, hátha neki még van ebből a típusból. Pár nap múlva Erzsébet újra telefonált és megtudta, hogy Hollandiában sem érhető el ez a napelem már. Később Zsolt a vírushelyzetre hivatkozva türelmet kért Erzsébettől. Teltek a hetek, de nem történt előre lépés. Erzsébet hívásaikor Zsolt hol a vírushelyzetre hivatkozva kért elnézést, hol saját betegsége és kórházi kezelése kapcsán mentegetőzött.
Végül Erzsébet türelme fogytán nekiszegezte a kérdést Zsoltnak:
– Egyáltalán meg akarod ezt a bővítést csinálni vagy sem?
Zsolt kitérő választ adott és még egy kis türelmet kért, de amikor Erzsébet egy hét múlva újra hívogatni kezdte, már nem vette fel a telefont és nem is hívta vissza. Végül Erzsébet egy ismerőse telefonjáról érte el Zsoltot, de beszélgetésük nem megoldásba, hanem egy hatalmas vitába torkollott. Nyilvánvalóvá vált, hogy Zsolt nem fogja az általa telepített olcsó napelem rendszert tovább bővíteni.
Az olcsó napelem rendszer csapdája
Erzsébet más megoldás nem lévén, tudomásul vette, hogy a bővítéshez egy másik céget kell keresnie. És ekkor futott bele egy újabb problémába: az ismert, országos cégek alapból nemet mondtak a kérésére.
Makacs kérdései hatására valaki közölte vele: az 5 panelnyi bővítés minimális profitot jelent számukra egy új rendszer telepítéséhez képest – de a nagyobb baj az, hogy ha vállalnák a bővítést, akkor utána Erzsébet vélhetően őket keresné a Zsolt által telepített részekben esetleg felmerülhető hibákkal is. Tehát egy relatív kis profit mellett, a nyakukba vennének minden esetleges jövőbeni problémát is – a felelősséget valaki más munkájáért.
Az is kiderült ezen beszélgetések alatt, hogy Erzsébet csak a csomagoló anyagról letépett címke alapján tudja megnevezni a napelemei pontos típusát. Nem kapott olyan számlát, amivel Zsolt kiesése esetén bizonyítani tudná a gyártó felé, hogy jogos a garancia igénye.
Erzsébet jelenleg bizakodó. Az 500.000 Ft-tal kedvezőbb áron vásárolt napelem rendszere az eltelt két évben hibátlanul üzemelt. Reméli, hogy ez az elkövetkezendő 25 évben is így marad, és bízik abban, hogy talál valakit, aki bővíti a napelem rendszerét.