Sokakban merülhet fel jelenleg, hogy megéri-e még egyáltalán napelem rendszert telepíteni?
Vagy itt a vége?
Megtérül valaha egy ilyen beruházás?
Első lépésként vegyük sorra
Napelem rendszer telepítés változásai
Szaldó elszámolás 2024-ig
A 2022-es év vége nagyon sűrűre sikeredett a változtatások kapcsán. Korábban a kormány álláspontja egyértelmű volt:
„A 2023 végéig megkötött hálózathasználati szerződéssel rendelkező, vissza nem térítendő támogatásban nem részesülő háztartási méretű napelemes rendszerek esetén a jelenleg hatályos elszámolási szabályok (szaldóelszámolás) változatlanok maradnak.”
Ez alapján a beruházók bátran hihették, hogy a szaldóban maradásuk kizárólag rajtuk áll, ha még 2023-ban telepítik napelem rendszerüket.
Egy félelmük volt csupán, nem lehetett biztosan tudni, hogy 2024-től egy változás a szolgáltatóban, a tulajdon viszonyban vagy esetleg egy inverter csere nem von-e maga után új szerződést. Mert az logikusnak tűnt, hogy az új szerződéskötés automatikusan hozza magával a szaldóból való kiesést. Ugyanis az egyértelmű volt, hogy 2024-től a szaldó elszámolás kikerül a választható elszámolási módok közül. Így 2024. január 1-től egy új szerződés az előzetes feltételezések szerint egyenértékű lett volna a szaldóból való kieséssel.

Visszatáplálási tiltás 2022. november 1-től
Az első sokk még ősszel beköszönt, amikor 2022 októberében bejelentették, hogy a november 1-től beadott csatlakozási kérelmek esetén tilos a hálózatra való visszatáplálás. Ez komoly csapás volt a napelem rendszerek addig faék egyszerű megtérülési idejére. Ugyanis, ha nincs visszatáplálás, akkor figyelni kell az azonnali fogyasztás maximalizálására.
(Egy átlagos háztartás minden odafigyelés nélkül a megtermelt energia kb. 25-33%-át tudja azonnal elfogyasztani. Odafigyeléssel ez az arány 50%-ig is feltornázható.)
Egy kiskaput azért hagytak rövid időre. Akik október 31-ig beadták a csatlakozási kérelmüket azok továbbra is feltölthettek a hálózatra. Így egy olyan roham indult a hátralévő pár napban, ami alatt kb. 80.000-en adták be csatlakozási kérelmüket. Közülük sokan telepítő céges háttér nélkül, önállóan intézték a papírmunkát.
Sokkal kisebb visszhangja volt viszont annak a hírnek, hogy a kormány Brüsszelben komoly vállalásokat tett, melyért cserében több száz millió eurót kapunk hálózat fejlesztésre és energia tárolásra.
Ezen vállalások egyik lényeges eleme az, hogy legkésőbb 2 évig tartható fenn a visszatáplálási stop. Sőt, legalább fél évente kötelesek felülvizsgálni és a hálózat állapotától függően, akár területenként feloldani.
Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy ha valaki most adja le a napelem rendszer csatlakozási igényét, akkor ő jelenleg nem tölthet fel a hálózatra.
De ez a helyzet maximum 2024. december 31-ig állhat fenn!
Utána a 2023. december 31-ig a szolgáltató által átvett rendszerek nem pusztán csak visszatölthetnek a hálózatra, de vélhetően él számukra a szaldó elszámolás is!
Mert jelenleg az a fura helyzet állt elő, hogy a most szerződők valójában szaldó elszámolásra szerződnek, de visszatöltési tiltással. (Ami nélkül viszont a szaldó elszámolás valójában még sem szaldó elszámolás.)
Amikor viszont eltörlik a visszatöltési korlátozást (legkésőbb 2024. november 1), onnantól ezek a rendszerek teljes értékű éves szaldós rendszerek lesznek!

Éves szaldó, havi szaldó?
A szaldó elszámolás hosszú éveken át egyet jelentett azzal, hogy a napelem rendszer évente egyszer számol csak el a szolgáltató felé. Az éves leolvasás során megnézik, hogy adott felhasználó mennyit energiát töltött fel a hálózatra és mennyit vételezett onnan. Aztán, ha több energia lett feltöltve, mint vételezve, akkor azt a szolgáltató kifizeti a felhasználó felé. Ha pedig fordított a helyzet, akkor a szolgáltató felé kell fizetni.
Ez így teljesen egyértelmű volt egészen 2022. őszéig, amikor bedobták a köztudatba a a havi szaldó fogalmát.
Ezt követően pedig részben elszabadult a káosz, miközben pár dolgot viszont végre tisztáztak.

Meddig lesz éves szaldó elszámolás?
Mindig is nehéz volt elhinni, hogy aki 2023. december 31-ig napelem telepítést eszközöl, az élete végéig élvezheti a szaldó (éves szaldó) elszámolás végtelen előnyeit.
Az őszi rendeletek és módosítók egyértelművé tették, hogy az éves szaldó előnyeit, az üzembe helyezést követően maximum 10 éven át élvezhetik a tulajdonosok.
Ez egy nagy előre lépés volt.
Tovább vihető-e az éves szaldó új szerződő esetén?
A másik nagy előrelépés az volt, hogy egyértelművé tették nem a szolgáltatói szerződés az alapja az éves szaldónak, hanem az üzembe helyezési idő.
Mit is jelent ez?
Addig mindenki amiatt izgult, hogy egy haláleset, egy ingatlan eladás véget vethet a nagyon kedvező éves szaldó elszámolásnak 2024. január 1-től kezdődően.
Ez az előzetes elképzelés mára már olyan mértékben megdőlt, hogy több olyan esetről is tudni, ahol a napelem rendszer tulajdonosa meghalt.
Az örököse pedig a saját neve alatt új szerződést tudott kötni november 1 után is, éves szaldó elszámolással és visszatöltési korlát nélkül.
Ez pedig azt mutatja, hogy valóban a napelem rendszer üzembe helyezésekor fennálló állapot a döntő.
Tehát 2024. január 1-től csak azok kerülnek havi szaldó elszámolásba, akik már több, mint 10 éve üzemeltetik éves szaldóban a napelem rendszerüket.
Mivel a rendeletek ezzel kapcsolatban nem voltak teljesen egyértelműek vagy laikusok számára azok nyelvezete nehezen értelmezhető volt, ezért sokan kértek állásfoglalást a MEKH-től.
Íme egy állásfoglalás, ahol egyértelműen elmagyarázzák az álláspontjukat az éves és havi szaldó kapcsán.

Ezzel már csak egyetlen gond van, a levél utolsó bekezdése. Azon rész ahol leírják, hogy ezen MEKH állásfoglalás nem tekinthető kötelező erejű állásfoglalásnak.
Ez egyelőre még várat magára, de jó eséllyel a különböző napelemes érdekképviseleti szervezetek rövidesen kisajtolják belőlük azt is.

Megéri-e még 2023-ban a lakossági napelem telepítés?
Röviden?
Meg. 🙂
De komolyra fordítva a szót, vegyük sorra az érveket és a lehetséges ellenérveket a napelem telepítés kapcsán. Így azok ismeretében tud majd mindenki megfelelő döntést hozni.
Bizonytalanság
Kezdjük a legrosszabb dologgal ami a hazai szabályozó környezetben fellelhető. Ez pedig nem más, mint az állandó bizonytalanság és a hosszú távú döntések megfelelő szakmai kontroll nélkülisége.
Igen, ezek súlyos terhek, amik nem 2022-ben szakadtak a nyakunkba. 🙁
Aki ebben az országban él, az folyamatosan azt tapasztalhatja, hogy egyik napról a másikra, esetleg egyik óráról a másikra is változhat a jogi környezet.
Napelem rendszert pedig nem fél évre, hanem hosszú távú beruházásként 25-30 évre tervezünk.
Így ez egy olyan tényező ami a napelem telepítés ellen hat.

Megújuló energia jövője
Tegyük fel a kérdést, merre tart a világ, merre tart Európa?
A válasz átlagos tájékozottság mellett is teljesen nyilvánvaló. A világ – és benne Európa is – teljes mellszélességgel a megújuló energia mellett tette le a voksát. Ez a folyamat már több mint 1 évtizede tart, de jelenleg egy újabb szintlépés küszöbén van.
Az olcsó orosz energiahordozókról való leválás folyamata az ukrán háborúval elkezdődött. Magyarország egyelőre mentességet kapott, de ez a mentesség sem örök életű.
Európa energiaéhségének kielégítését legkönnyebben a megújuló energia még intenzívebb használatával tudja kielégíteni.
A megújuló energiák közül, lakossági szinten a napenergia az amihez költséghatékonyan szinte bárki hozzá juthat. Így nem kérdés, hogy a napelem telepítés lehet a válasz a növekvő energia árakra.
Csak itthon, a 2022. március és szeptember között telepített napelem rendszerek kapacitás növekedése által 123 millió eurónyi gázt spóroltunk meg!
Ez pedig csak egy szűk 7 hónapos időszak!
Idén tavaszig a Brüsszelnek tett kormányzati vállalásaink keretében kb. 7 évnyi szünet után újra lehet itthon is szélturbinákat telepíteni.
Ugyanezen vállalások másik része, a napenergia felhasználása előtt is elsöpri az utóbbi hónapokban felbukkanó akadályokat. Az ezeket tartalmazó rendeleteket márciusig kell meghoznia a magyar kormánynak.
Összességében leszögezhetjük, hogy jelenleg a napenergia az amibe a világ a bizodalmát veti.
Mi pedig itt Magyarországon akarva-akaratlanul is be fogjuk látni, hogy ez számunkra a legkönnyebben elérhető energia forrás.
Energia árak
2021 ősze óta mondjuk, hogy a rezsidíj csökkentés tarthatatlan. Volt aki hitte, de a többség nem törődött vele. Aztán bejött, ami előre borítékolható volt; a választásokat követően a kormánynak lépnie kellett. Addigra ugyanis lassan évi 2000 milliárd forintos lyukat ütött volna a költségvetésen annak további fenntartása.
Az energia árak már jóval a háború előtt elszálltak, de tény, hogy az csak tett rá még egy lapáttal.
Viszont az is tény, hogy botorság abban hinni, hogy a háború végeztével a villamosenergia ára varázsütésre visszaáll a korábbi szintre.
Egyrészt a háború vélhetően sajnos nem fog rövidesen békekötéssel véget érni. (Szakértők szerint maximum az várható, hogy idővel a szintje visszaáll alacsony intenzitásúra.)
Másrészt érdemes végignézni a világban zajló folyamatokat.
A világ lakossága folyamatosan nő.
Emellett az 1 főre jutó energia fogyasztás szintje is nő. Ma már a világ legszegényebb országaiban élők is mind több energiát fogyasztanak.
Ebből kiindulva – ha csak nem jön nagyon rövid időn belül valami szenzációs energetikai áttörés – a jövőben nem lesz túlzott energia bőség.
Ha pedig nem lesz energia bőség, akkor nem fognak visszatérni a korábbi alacsony árak sem.

Kinek érdemes napelem telepítésbe fognia 2023-ban?
Kezdésként bontsuk ketté azok csoportját, akik belevághatnak a napelem telepítésbe.
Az 1. csoportban azok vannak, akik még 2022. október 31-ig beadták a csatlakozási kérelmüket.
Rájuk nem vonatkozik a feltöltési korlát. Amint elkészül a napelem rendszerük és átveszi a szolgáltató, onnantól kezdve éves szaldó elszámolásban vannak.
Jelenleg pedig nincs olyan elszámolási mód, ami ennél kedvezőbb lenne.
Mivel az infláció 2023-ban is végtelenül magas lesz, így a napelem rendszer telepítéssel egyből két legyet is lecsaphatnak. Egyrészt csökkenthetik vagy lenullázhatják a villanyszámlájukat, másrészt egy 25-30 éven át működő rendszerbe menthetik át a napi szinten romló megtakarításaikat.
Számukra egyértelműen megéri mielőbb telepíteni a napelem rendszerüket.
A 2. csoportba pedig azok tartoznak, akik 2022. október 31 után adták vagy épp jelenleg adják be a csatlakozási kérelmüket.
Ők azok, akik nem táplálhatják vissza a hálózatra a megtermelt, de fel nem használt energiájukat. Emiatt pedig folyamatosan kár fogja érni őket.
De nekik jelenleg arra kell fókuszálniuk, hogy ez a helyzet maximum 2024. november 1-ig tarthat!
Ha ezt az időszakot kibekkelik, akkor ezt követően még minimum 8 évig élvezhetik, az éves szaldó elszámolás minden előnyét.
Ezt figyelembe véve nekik is megéri a napelem, rendszer telepítés.